Új vezérigazgató a DSS Consulting Zrt. élén
A DSS Consulting 2023 őszén ünnepelte 25. születésnapját. A cég fennállása alatt közel 80 ügyfelünkkel közösen több mint 350 projektet vittünk sikerre a bank- és biztosítási szférában, a telekommunikációban, az iparban és az energiaszektorban az egyedi szoftverfejlesztés, az IT erőforrás-biztosítás, az adatminőség-biztosítás és adatvédelem, valamint az ipari digitalizáció területén.
Az 1998-ban sikeresen indult kft 2021 óta már zrt-ként, több mint 130 fővel működik, folyamatosan növekvő csapattal, ügyfélkörrel és szakmai elismertséggel. Hazai projektjeink mellett egyre nagyobb súlyt képviselnek nemzetközi ügyfeleink, többek között Németországban, Svájcban és az Egyesült Államokban. A DSS rövid története itt olvasható.
A cég csaknem 27 évnyi sikeres működése után, előre tervezetten, Lukács Lajos alapító vezérigazgató-tulajdonos február 1-jével átadja a stafétabotot Sütő Lászlónak, akivel már 17 éve dolgoznak együtt, és aki mostanáig cégvezetőként végezte a DSS operatív irányítását. Lukács Lajos alapító-tulajdonosként továbbra is részt vesz a DSS Consulting életében, stratégiai szintű döntések meghozatalában.

Lukács Lajos alapító-tulajdonos
Lajos a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem informatikai karán végzett, majd a 90-es évek első felében alapító tagja volt az Integra Banki Alkalmazások Zrt-nek, ahol több nagy banki rendszer fejlesztését is végezte. 2000-ben a Purdue University és a TIAS School MBA képesítéseit szerezte meg. 1998 októberében hozta létre a DSS Consultingot, amelyet előbb ügyvezető igazgatóként, majd vezérigazgatóként irányított.

Sütő László vezérigazgató
László a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem informatikai mérnöki karán végzett, majd a Budapesti Gazdasági Egyetem mérnök-közgazdász szakán szerzett másoddiplomát. Néhány év múlva már a DSS Consulting csapatában dolgozott, előbb Software Architect pozícióban, majd a szoftverfejlesztő csapat vezetőjeként, később pedig operatív igazgatóként. 2021 októberétől volt a DSS Consulting Zrt. cégvezetője.
László vezetése alatt, Lajos stratégiai támogatásával a DSS újabb piaci sikerekre tör mind Magyarországon, mind a külföldi piacokon.