AI-támogatott tesztelés újratöltve: még nagyobb hatékonyság a teljes tesztelési folyamatban
AI-támogatott tesztelési koncepciónkat és megoldásunkat a tavaly októberi workshopunkon mutattuk be, és azóta komoly érdeklődést generált a piacon, már számos ilyen projektünk indult el a nagyvállalati szektorban.
Mi is az az AI-támogatott tesztelés? Egészen röviden, a megoldásunk egy AI agentekből álló workflowra épül, amely már a követelmény-analízis fázisától támogatja a tesztelőket. Képes standardizált, részletesen kidolgozott tesztesetek létrehozására, amelyek így könnyen futtathatók kevésbé tapasztalt tesztelők által, illetve könnyen automatizálhatók akár tesztelő mérnökök, akár teszt automatizálásért felelős agentek segítségével.
A megoldás könnyen a különféle nagyvállalati rendszerekre szabható, és használatának köszönhetően a teszteset-írásra fordított idő akár 30-50%-ra is csökkenthető, így a teljes tesztelési folyamat is lényegesen rövidebb lehet.
Kicsit több részletért érdemes elolvasni korábbi blogposztunkat a témában.

AI-támogatott tesztelés újratöltve: az újdonságok
Tavaly október óta eltelt több mint hat hónap – mi történt azóta? Szakértőink három fontos újdonsággal egészítették ki a rendszert:
-
Grafikus felhasználói felület
A felhasználói felület megkönnyíti a rendszer használatát: a rendszert kezelő felhasználók dokumentumokat (leginkább specifikációkat) tölthetnek fel itt, amelyek alapján a rendszer teszteseteket generál. Megadhatók a specifikációkban szereplő egyes funkciók is, amelyekre tesztesetek kérhetők – így nem szükséges a teljes dokumentum alapján legenerálni a teszteseteket, idő takarítható meg.
-
Új AI-ügynök: Tesztlefedettséget vizsgáló agent (Test Coverage Reviewer Agent)
A teszteset-generáló agentek csapatát erősítő új ügynök feladata az, hogy átvizsgálja az elkészült teszteseteket abból a szempontból, hogy azok a specifikációban definiált funkciók minden ágát lefedik-e. Szükség esetén új tesztesetek létrehozására ad utasítást egy prompton keresztül a tesztesetek elkészítéséért felelős ügynököknek. Ezzel tovább javítható a tesztelés lefedettsége, így, végső soron, a kész szoftver minősége is.
-
Tesztesetek párhuzamos elkészítése
A rendszer most már képes arra, hogy párhuzamosan, egyszerre több funkcióra gyártson le teszteseteket. Ezzel nő a teljesítménye és csökken a tesztelésre fordított teljes időigény. Míg egy 150 oldalas specifikáció feldolgozása korábban 6-7 órába telt, a párhuzamos működésnek köszönhetően ez az időigény mindössze egy órára csökkent.
A (közeli) jövő
A fejlesztések természetesen nem állnak meg. Három, folyamatban levő fejlesztést szeretnék most röviden bemutatni az alábbiakban.
-
SDLC-be illeszthető workflow
2026 elején hoztuk létre AI-támogatott SDLC megoldásunkat, amely a teljes szoftverfejlesztési életciklust lefedi, beleértve a tesztelést is. Kézenfekvő, hogy a megoldás tesztelési szakaszát e cikk tárgya, a már elkészült AI-támogatott tesztelési megoldásunk alkossa – ennek az utolsó simításait végezzük most.
-
Tesztkészlet-racionalizálás
Nagy szervezeteknél különösen gyakori, hogy akár többezresre duzzad a tesztkészlet, ez kimondottan a regressziós tesztekre jellemző. Ennek oka, hogy az egymást követő tesztelőcsapatok egyre több tesztesetet hoznak létre, és ezek átvizsgálása, a meglevőkkel való összevetése, az egymást átfedő tesztesetek kiszűrése idő hiányában ritkán történik meg. Ez azt eredményezi, hogy a tesztelők nagyon sok esetben egymáshoz hasonló teszteseteket hajtanak végre, ami szükségtelen és időpazarló megoldás.
A duplikátumszűrő funkciónak köszönhetően viszont a rendszer rá tud világítani az ilyen átfedő tesztesetekre, amelyek összevonásáról vagy törléséről a tesztmenedzser könnyen tud dönteni – minimalizálva így a duplikált tesztelést és csökkentve a tesztelésre fordított időt.
-
Statikus frontend-tesztelés
A statikus frontend-tesztelés során az agent először bejárja az alkalmazás-design (pl. Figma) dokumentumot, majd az elkészült alkalmazás frontend-felületét is. Összehasonlítja a kettőt, és jelzi, hogy az elkészült frontend megfelel-e a specifikációban leírtaknak.
Zárszó
Ahogy korábban is leszögeztük, nem egy „dobozos” termék építése a célunk. Olyan kompetenciát és módszertant fejlesztünk, amellyel rugalmas, az adott szervezet igényeihez igazodó megoldást tudunk kínálni, amely így bármilyen nagyvállalati folyamathoz és rendszerhez alkalmazkodni tud.
Az Önök cégére is jellemző, hogy alig tudnak határidőre megbirkózni a tesztelési feladatokkal, és a kész szoftver minősége is lehetne jobb? Érdemes lenne beszélgetnünk.

