Digitális megoldás a repülőgépek karbantartásához

A repülőgép-karbantartás korábban manuális folyamatát digitális, világszerte bevezetett rendszerré alakítottuk át, ezzel csökkentve az üzemeltetési problémákat és javítva a szabályozási előírásoknak való megfelelést.

Digitális megoldás a repülőgépek karbantartásához

Szolgáltatás & technológia

A kihívás

Ügyfelünk egy jelentős, MRO-val (karbantartás, javítás és nagyjavítás) foglalkozó vállalat, amely repülőgépek, hajtóművek és alkatrészek javításával kapcsolatos szolgáltatásokat nyújt. Európában található székhelye mellett számos nagy karbantartási bázissal rendelkezik Európában, Észak-Amerikában és Ázsiában.

Egyetlen karbantartási művelet is többszáz egyedi feladatból áll, amelyeket szakképzett karbantartó személyzetnek kell pontos sorrendben elvégeznie, rögzítenie és bejelentenie.

Az ügyfél redelkezett egy jól bevált módszertannal a karbantartási feladatok kezelésére, beleértve a folyamat, a biztonság és a védelem nyomon követését, de ez más rendszerekből (például az SAP-ból) történő manuális adatátvitelt igényelt. Ez a módszertan egyértelműen lassú információáramlást eredményezett, és hajlamos volt az emberi hibákra.

Az ügyfél az egész módszertant egy digitális platformra kívánta átállítani, kihasználva a digitális technológia lehetőségeit, mint például a valós idejű adatfolyamok, a különböző formátumokban történő adatvizualizáció, a különböző részletességi szinteken történő adatmegjelenítés és a szerepkörökön alapuló adathozzáférés.

Olyan digitális transzformációs partnert kerestek, aki valóban digitalizálni tudja a módszertant, megérti a területet, és segít nekik a digitális transzformáció előnyeinek kihasználásában. Ezenkívül megbízható, kiszámítható partnerre volt szükségük, aki a szükséges rugalmassággal közelíti meg a projektet, és átlátható kommunikációt tart fenn.

A megoldás

Első lépésként a DSS Consulting részletesen megismerte a követelményeket (szükséges technológiák, módszertan stb.), és elsajátította a szükséges szakterületi ismereteket. Ezt követően összeállítottuk a projektcsapatot, amelyben három szakértő vett részt az ügyfél oldaláról (köztük egy Scrum Master és egy Product Owner), valamint egy projektmenedzser, egy üzleti elemző és több fejlesztő és tesztelő a DSS részéről.

Az egyedi fejlesztést a Java Enterprise Edition (Java EE), az Angular és az RxJS technológiák, valamint a Scrum módszertan felhasználásával végeztük. A projekt a tervek szerint haladt: a DSS a projekt indítását követő 4 hónap után mutatta be a megoldás első verzióját az ügyfélnek, és további 4 hónap múlva elkészült és jóváhagyták a végleges verziót.

A projekt során kihívást jelentett rávenni a régi manuális rendszert korábban használó alkalmazottakat az új digitális megoldás használatára. Azonban a rendszernek a valós igényeikhez való igazításával, valamint a fokozatos bevezetéssel és kiegészítő képzésekkel sikerült őket megnyernünk.

Technológia

Java, Angular, RxJS, Scrum

Az eredmény

A projektet határidőre és az ügyfél megelégedésére valósítottuk meg. A szoftvert először egy jelentős európai karbantartási központban vezették be, majd ezt követően az ügyfél világszerte működő összes karbantartási telephelyén is bevezették. Az ügyfél, elégedettségét kifejezve a csapat gyors összeállítása és a projekt sikeres lebonyolítása miatt, azóta egy újabb egyedi szoftverfejlesztési projekttel bízta meg a DSS-t.