Automatizált tesztelés robotizált folyamat-automatizáció segítségével egy nagy banknál

Egy korábbi blogposztunkban már ismertettük, milyen piaci igény hívta életre a robotizált folyamat-automatizációs (RPA-) eszközöket. Kitértünk benne a legfontosabb RPA-eszközökre, így köztük a UIPath-ra is, és röviden ismertettük egyik, nagy banki ügyfelünknél folyamatban levő tesztautomatizációs projektünket, amelyet éppen a UIPath segítségével végzünk. Most kicsit részletesebben kifejtjük ennek a munkának a hátterét.

robotizált folyamat-automatizáció

Mi volt a kihívás?

Kiemelt banki ügyfelünknél több komplex szoftvert is fejlesztettünk, köztük két, adatok gyűjtését és feldolgozását végző nagy rendszert, amelyek egymással és további rendszerekkel is integrálva vannak. Ez a két érintett rendszer évente 4-8 alkalommal kap jelentősebb továbbfejlesztést.

Minden élesítés előtt regressziós teszteket végzünk – ez a két rendszer esetében összesen több mint 400 ilyen regressziós tesztesetet jelent. Ezek futtatása manuális teszteléssel egyenként átlagosan 15 percig tart – az összes teszt végigfuttatása így 80-100 munkaórát, tehát egy tesztelő számára 2-2,5 heti munkát jelent. Évi nyolc szoftverfrissítés esetén ez már 16-20 hét, ami komoly munkaidő-ráfordítást és így költséget jelent, valamint a fejlesztések éles üzembe kerülését is lassítja.

Így merült fel az igény a tesztek automatizálására, amely nemcsak komoly munkaidő- (és így költség-) megtakarítást hoz ügyfelünk oldalán, de a fejlesztések élesítését is gyorsítja.

A megoldás: robotizált folyamat-automatizáció a UIPath-szal

Először is, miért választottuk a UIPath-t az adott feladatra? Egyfelől, ügyféloldali igény volt, hogy a UIPath-szal dolgozzunk, de emellett az alábbi előnyök is a UIPath mellett szóltak:

  • gyorsan megtanulható és viszonylag egyszerű használat
  • komplex folyamatok automatizálására is alkalmas
  • költséghatékony üzemeltetés
  • több rendszert érintő, integrált tesztelést is lehetővé tesz, viszonylag egyszerűen

A feladat elvégzéséhez a következő UIPath eszközöket használjuk:

  • UIPath Studio X – a UIPath üzleti felhasználóknak szánt verziója, amelyben folyamat-automatizációkat lehet létrehozni
  • UIPath Assistant – a UIPath kisegítő modulja, amely segít a napi feladatok automatizált elvégzésében
  • az egészet pedig a UIPath Orchestrator eszközzel fogjuk össze, ez a rendszer irányítja a tesztek futtatását

A tesztesetek automatizálása mellett

  • a teszteredmények riportálását is megoldottuk, így az ügyfél jelenleg egy testreszabott, saját igényeinek megfelelő és érthető, könnyen riportálható formátumban kapja meg a tesztfuttatások eredményét és az ahhoz kapcsolódó információkat
  • egy indító rendszert is létrehoztunk, amely a tesztek indítását koordinálja, valamint összefogja a tesztfuttatások eredményének riportálását

A munka során kihívást jelent, hogy

  • mélységében ismerni kell a tesztelt rendszerek sajátosságait – bár ez a domaintudás nálunk a hosszú együttműködésnek köszönhetően adott
  • iteratív megközelítésre van szükség, hogy megtaláljuk az optimális megoldást a tesztek automatizálására (pl. egy gyorsan létrehozható teszt lehet, hogy lassabban fut le és jobban terheli az érintett rendszereket, mint egy valamivel hosszabb idő alatt létrehozott automatizált teszt – ezért érdemes és kell is kísérletezni, hogy megtaláljuk az optimális megoldást)
  • meg tudjuk határozni azon tesztesetek körét, amelyet nem érdemes automatizálni (pl. mert túlzottan sokrétűek vagy túl nagy beavatkozást igényelnek a tesztelt rendszerek működésébe) – ez várhatóan az érintett kb. 400 teszteset kb. 10 százaléka lesz

Hogy állunk most?

Október elején 28 teszteset automatizálásával készültünk el, ezek ügyfél általi jóváhagyása után újabb 50 teszteset automatizálásán dolgozunk jelenleg. Ezután pedig a fennmaradó teszteseteket automatizáljuk.

Az automatizált tesztek működtetése ügyfelünk feladata lesz, mi támogató és karbantartási feladatokat vállalunk.

A projekt befejezésekor az automatizált tesztek akár egy éjszaka alatt, minimális munkaidő-ráfordítással lefuttathatók. Az esetleges felszínre kerülő hibák javítása rövid időn belül megkezdhető, a UAT (felhasználói) tesztre egy hibamentesebb fejlesztés kerül. Mindez komoly tesztelési költségmegtakarításként jelentkezik ügyfelünk oldalán.


Szoftvertesztelési szolgáltatásainkról itt, RPA-fejlesztéseinkről itt olvashat bővebben. Lehet, hogy az Ön cégénél is javítható a szoftvertesztelés hatékonysága a robotizált folyamat-automatizáció segítségével? Miért ne beszéljük meg igényeit és szükségleteit egy csésze kávé mellett?