IVSZ MENTA: ember, üzlet, technológia
2023. szeptember 19-20-án került sor Balatonfüreden az IVSZ szervezésében a 30. MENTA konferenciára, amely a jövő trendjeit mutatta be, ugyanakkor a gyakorlati megvalósíthatóságot szem előtt tartva a közeljövőre vonatkozó konkrét iránymutatásokat is adott. A kétnapos rendezvényen vállalati felsővezetők, döntéshozók, valamint kormányzati szereplők vettek részt.
A MENTA konferencia a jövő fürkészéséről szólt – három téma köré szervezett előadások, panelbeszélgetések és kötetlen beszélgetések szóltak arról, melyek lesznek a következő évtizedek digitalizációt, innovációt és üzletet vezérlő tényezői.
AZ EMBER
Minden üzleti döntést és folyamatot az emberi természet vezérel, de a meghozott döntések végig vitele, megvalósítása is az embereken múlik. A humán tényező egyértelműen (és egyelőre) kiiktathatatlan a gazdaság, a vállalatok működéséből, ezek a szempontok mégis ritkán, vagy nem jól láthatóan jelennek meg a termékekben, vagy szolgáltatásokban. A MENTA ezért ezzel a témával indult, amelynek keretében szó volt arról, hogy
- az MI (AI) által átszőtt világban hogyan változik meg az ember szerepe,
- milyen kihívásokkal szembesül a HR egy cég életében,
- hogyan változott meg végérvényesen a munkavégzés,
- a vállalati kultúrának milyen irányt kell(ene) vennie,
- milyen vezetőkre lesz, de inkább van szükség,
- milyen tudás, skillek nélkül nem érdemes nekivágnunk a következő 30 évnek
AZ ÜZLET
Energia- és nyersanyagár növekedés, alapanyaghiány, zavarok az ellátási láncokban, egekbe szökő árak, felgyorsuló infláció, forráshiányos állapot. Ez csak néhány azok közül a tényezők és körülmények közül, amelyek fejtörésre, a cég jövőjének átgondolására és új stratégiák megalkotására kényszerítik a cégvezetőket. Olyan kihívások előtt állnak a régió, de a teljes világ vállalkozásai is, amelyek leküzdéséhez új módszerekre, gondolkodásmódra, de legfőképp meghozott döntésekre lesz szükség. A MENTA üzleti blokkja ezért azokat a trendeket elemezte, amelyeknek minden cégvezető fókuszában ott kell lennie:
- kibervédelem az ellátási lánc minden elemében és pillanatában: a készülékek, az adatok megfelelő védelme, illetve biztonságának megteremtése,
- fenntartható céges működés, folyamatok megalkotása (ESG),
- a céges működéshez szükséges források megteremtése,
- a digitális transzformáció ütemének tartása, a feltörekvő technológiák implementálása,
- a fentiekhez elengedhetetlen tehetségek bevonzása, megtartása
A TECHNOLÓGIA
Nehéz az elmúlt hónapok fényében ezt a blokkot nem a mesterséges intelligenciára alapozni, a MENTA előadói azonban azokat a technológiai mozzanatokat sem hanyagolták el, amelyekre egyrészt maga az MI lesz hatással, másrészt amelyek nélkül az MI sem tarthatna ott, ahol tart. A virtualizáció, a metaverzum alapjait és lényegét adó technológiák egy olyan világ felé vezetnek bennünket, amely a következő 30 év során iparágakat megrengető, vagy meghatározó változásokat fog hozni. A tárgyalt fő témakörök itt a következők voltak:
- a mesterséges intelligencia által vezérelt szolgáltatások és iparágak,
- a felhő szerepének és jelentőségének értelmezése,
- a metaverzum, azon belül is az AR/VR megoldások transzformatív ereje,
- Digital Twins, IoT, Ipar 4.0/5.0 – új verziószámot kap az ipar,
- a számítási kapacitások növekedésének, a szuperszámítógépek, kvantum számítástechnika minden elsöprő ereje.
A MAGYAR IPAR ÚJRA SZÉP LESZ? IPARSTRATÉGIÁK ÉS MEGOLDÁSOK
Amint látható, a MENTA egyik fontos témája az ipari digitalizáció, az ipar jövője volt – az erről szóló panelbeszélgetést a DSS Consulting Zrt. vezérigazgatója, Lukács Lajos moderálta. A résztvevők Fábián Gergely, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium iparpolitikáért és technológiáért felelős államtitkára, Jeránek Tamás, a Siemens Zrt. vezérigazgatója, valamint Erdős Szabolcs, a 4iG Nyrt. innovatív informatikai megoldásokért felelős igazgatója voltak.
A panelbeszélgetés résztvevői egyetértettek abban, hogy a digitalizáció része az ipar 4.0-nak, illetve, nulladik lépésként, minőségi szintet kellene lépni az adatgyűjtésben. Ennek különböző szintjei vannak:
- az egyik, amikor az adatokat megjelenítik
- a következő szinten már értjük, hogy mi történik és miért történik
- a legfelső szint az, amikor már be is tudunk avatkozni a gyártási folyamatba
A beszélgetés végén 3 jó tanáccsal szolgáltak a szakemberek a Magyarországon gyártással foglalkozó kkv-k számára:
- Legyenek energiahatékonyak – könnyen megtérülő, és van hozzá finanszírozás.
- Fordítsanak figyelmet a megelőző karbantartásra.
- Legyenek nyitottak az oktatásra, alkalmazottak képzésére, mert megtérül.
(A cikk eredetije az IVSZ honlapján jelent meg, ez egy bővített, szerkesztett változat.)